Először videóztak kifejezetten városi hadviselésre fejlesztett orosz BMPT „Terminátor” páncélos katonai járműveket Ukrajnában a háború kezdete óta. Az orosz haderő Szeverodonyeck térségében alkalmazta az eszközöket.
Egy frissen közzétett videó szerint kazettás bombákkal támadják az oroszok az Azovsztal-üzemet – azt a mariupoli acélgyárat, melynek pincéiben a város utolsó ukrán védői húzzák meg magukat.
Az utóbbi időszakban egyre kevésbé szokatlan jelenség, hogy Magyarország nettó áramexportőri pozícióba kerül a magas hazai naperőművi termelés időszakaiban. Azonban míg a kivitel eddig jellemzően a szomszédos balkáni országok felé irányult, májusban már Ukrajnába is jelentős mennyiségű villamos energiát exportáltunk, és nem is csak a napenergia-termelés csúcsidőszakaiban.
Továbbra is folytatódnak a harcok a Donbaszban. Az orosz erők csak lassan nyomulnak előre, és az ukrán csapatok folyamatos ellentámadásaival kell szembenézniük. Az ukrán erők egy oroszok által épített pontonhidat is lebombáztak, legalább 30 orosz páncélos megsemmisült a támadásban. Eközben Harkiv környékén településeket foglalnak vissza az ukrán csapatok. A brit védelmi minisztérium szerint ezzel Oroszország hallgatólagosan elismerte kudarcát. Az oroszországi Belgorod térségét szerdán újabb támadás érte, az orosz fél szerint Ukrajna lőtt rájuk, egy ember életét vesztette. Folytatódik Odessza támadása, a déli Herszonban pedig az orosz megszállók által kinevezett közigazgatás hivatalos kérelmet készül benyújtani Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy a régió Oroszországhoz csatlakozását kérjék. Állítólag Ukrajnából lopott gabonát szállító orosz hajót láttak a szíriai Latakia kikötőjében. Oroszország ENSZ-nagykövetének helyettese Finnország és Svédország elleni lehetséges csapásokról beszélt. Putyin állítólagos betegségéről szóló hangfelvétel terjed, amely szerint már az FSZB ügynökei is úgy vélik, a Kreml vezetője nem egészséges. A szakadár Dél-Oszétia népszavazást tartana júliusban, hogy Oroszország részévé váljon.
Az elmúlt órák legfontosabb hírei:
1. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, csak abban az esetben lesz vége a háborúnak, ha Ukrajna visszakapja minden Oroszország által megszállt területét.
2. Herszonban az orosz katonai közigazgatás a régió Oroszországhoz csatolását készítheti elő.
3. Újabb támadás érte az oroszországi belgorodi régiót, az oroszok szerint Ukrajna a felelős. A terület kormányzója szerint egy civil életét vesztette.
5. A finn elnök és a miniszterelnök bejelentette, hogy kérik országuk felvételét a NATO-ba. Svédország a jövő héten dönthet ugyanerről.
6. Ukrajnából lopott gabonát szállító orosz hajót láttak a szíriai Latakia kikötőjében.
7. Egy magas rangú orosz diplomata "csapással" fenyegeti Finnországot és Svédországot.
8. Orosz ügynökök "úgy vélik, Putyin halálos beteg". Az ukrán hírszerzés vezetője szintén erről beszélt.
9. Telefonon tárgyalt az amerikai és az orosz védelmi miniszter.
10. Dél-Oszétia elnöke pénteken bejelentette, hogy a terület július 17-én népszavazást tart arról, hogy Oroszország részévé váljon-e.
Az orosz erők részleges sikert értek el Donyeck város külterületén az ukrán csapatokkal szemben – ismertette szombat délutáni i hadijelentését az ukrán vezérkar.
Petro Andrjuscsenko, Mariupol száműzetésbe vonult polgármesterének tanácsadója szerint Mariupolban népszavazást készíthetnek elő az oroszok, amellyel a tengerparti város Oroszországhoz csatlakozásáról döntenének – írja a The Guardian.
Számos NATO-tagállam külügyminisztere országa egyértelmű támogatásáról biztosította szombat este Finnországot és Svédországot abban, hogy csatlakozzanak a katonai szövetséghez, a török diplomácia vezetője viszont aggályainak adott hangot a miniszterek berlini tanácskozása előtt.
Portugália megakadályozta Roman Abramovics orosz oligarcha 10 millió eurót, azaz csaknem 4 milliárd forintot érő tengerparti luxusvillájának eladását – írja a The Guardian a Publico portugál napilap nyomán.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szóvivője, Ibrahim Kalin a Reutersnek úgy nyilatkozott, Törökország javaslatot tett arra, hogy a mariupoli Azovsztal acélmű sebesült harcosait tengeri úton menekítené ki – írja a Reuters.
Az amerikai Kongresszus felsőháza, a Szenátus delegációja tett látogatást Kijevben, ahol fogadta őket Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is – írja a CNN.
Oroszország figyelmeztetett, hogy válasza Finnország és Svédország NATO-csatlakozására attól függ majd, hogy a szövetség milyen infrastruktúrát telepít a két országba - jelentette az orosz RIA a brit Sky News szerint.
Az Egyesült Államok egy hétvégi találkozón igyekszik tisztázni, hogy Törökország miért ellenzi Svédország és Finnország NATO-csatlakozását - számolt be a Sky News.
Továbbra is folytatódnak a harcok a Donbaszban. Az orosz erők csak lassan nyomulnak előre, és az ukrán csapatok folyamatos ellentámadásaival kell szembenézniük. Az ukrán erők egy oroszok által épített pontonhidat is lebombáztak, legalább 30 orosz páncélos megsemmisült a támadásban. Eközben Harkiv környékén településeket foglalnak vissza az ukrán csapatok. A brit védelmi minisztérium szerint ezzel Oroszország hallgatólagosan elismerte kudarcát. Az oroszországi Belgorod térségét szerdán újabb támadás érte, az orosz fél szerint Ukrajna lőtt rájuk, egy ember életét vesztette. Folytatódik Odessza támadása, a déli Herszonban pedig az orosz megszállók által kinevezett közigazgatás hivatalos kérelmet készül benyújtani Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy a régió Oroszországhoz csatlakozását kérjék. Állítólag Ukrajnából lopott gabonát szállító orosz hajót láttak a szíriai Latakia kikötőjében. Oroszország ENSZ-nagykövetének helyettese Finnország és Svédország elleni lehetséges csapásokról beszélt.
Az Egyesült Államok és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) közötti kapcsolatok új korszakának elindítását jelentette be pénteki beszédében Joe Biden amerikai elnök a csoport 45 éves történetének első olyan találkozóján, amelyet az amerikai szövetségi fővárosban, Washington DC-ben rendeznek.
Az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint a nyár végére döntő fordulat várható a háború menetében, és a harcok az idei év végére Ukrajna győzelmével befejeződnek.